Fejezet 7
1 Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.
2 Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.
3 Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.
4 Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,
5 Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.
6 Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,
7 És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,
8 A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,
9 Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.
10 És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.
11 Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.
12 Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.
13 És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:
14 Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.
15 Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!
16 Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.
17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.
18No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.
19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.
20Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.
21És elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.
22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;
23Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.
24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
27Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.