Fejezet 1
1 Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei,
2 Bölcseség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;
3 Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;
4 Együgyûeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.
5 Hallja a bölcs és öregbítse az õ tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
6 Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.
7 Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.
8 Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.
9 Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.
10 Fiam, ha a bûnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.
11 Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;
12 Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;
13 Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal:
14 Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:
15 Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktõl;
16 Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.
17Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei elõtt:
18Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;
19Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.
20A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az õ szavát.
21Lármás utczafõkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az õ beszédit.
22Míglen szeretitek, oh ti együgyûek az együgyûséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyûlölik a balgatagok a tudományt?!
23Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.
24Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;
25És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:
26Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljõ az, a mitõl féltek.
27Mikor eljõ, mint a vihar, az, a mitõl féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljõ ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.
28Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.
29Azért hogy gyûlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.
30Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.
31Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.
32Mert az együgyûeknek pártossága megöli õket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti õket.
33A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétõl.