Fejezet 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Útálnak engem, messze távoznak tõlem és nem átalanak pökdösni elõttem.
11 Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és zabolát elõttem kivetik.
12 Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;
24De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?
25Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30Bõröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hõség miatt.
31Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.