Fejezet 6
1 Jób pedig felele, és monda:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettenései ostromolnak engem.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
18Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
24Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?