Fejezet 4
1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyûle õ hozzá, úgy hogy õ a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
2 És sokat tanítja vala õket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:
3 Halljátok: Ímé, a magvetõ kiméne vetni.
4 És lõn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.
5 Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.
6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.
7 Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
8 Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedõ és bõvölködõ gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.
9 És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.
10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék õt a körülötte lévõk a tizenkettõvel együtt a példázat felõl.
11 Õ pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levõknek pedig példázatokban adatnak mindenek,
12 Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bûneik meg ne bocsáttassanak.
13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?
14 A magvetõ az ígét hinti.
15 Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljõ a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.
16 És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,
17De nincsen õ bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak.
18A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják,
19De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejõvén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.
20A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.
21És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elõ a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?
22Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.
23Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.
24És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sõt ráadást adnak néktek, a kik halljátok.
25Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.
26És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.
27És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnõ, õ maga sem tudja miképen.
28Mert magától terem a föld, elõször füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.
29Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.
30És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?
31A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,
32És mikor elvettetik, felnõ, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.
33És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.
34Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványnak mindent megmagyaráz vala.
35Azután monda nékik azon a napon, a mint este lõn: Menjünk át a túlsó partra.
36Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék õt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.
37Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.
38Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk?
39És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.
40És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincs hitetek?
41És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?