Fejezet 8
1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:
2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;
3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.
4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?
5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.
6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.
7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.
8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.
9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.
10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.
11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.
12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.
13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.
14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.
15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.
17Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?
18Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?
19Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.
20Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.
21És monda nékik: Hogy nem értitek hát?
22Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.
23Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?
24Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.
25Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.
26És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.
27És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?
28Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.
29És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.
30És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.
31És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.
32És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.
33És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
34A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.
35Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.
36Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?
38Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.