Fejezet 4
1 És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben.
2 És csatarendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harczmezõn mintegy négyezer embert.
3 És mikor a nép a táborba visszatért, mondának Izráel vénei: Vajjon miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok elõtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jõjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezébõl.
4 Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, a ki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.
5 És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.
6 Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,
7 Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az elõtt.
8 Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezébõl? Ez az az Isten, a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.
9 Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy õk szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok!
10 Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és kiki az õ sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harminczezer gyalog hullott el.
11 És az Isten ládája is elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.
12 Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin nemzetségébõl, és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére.
13 És ímé mikor oda ért, Éli az õ székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.
14 És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.
15 Éli pedig kilenczvennyolcz esztendõs volt, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy már nem is látott.
16 És monda az ember Élinek: Én a harczból jövök, én a harczból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?
17Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok elõtt, és igen nagy veszteség lõn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.
18És lõn, hogy midõn az Isten ládáját említé, hátraesék a székrõl a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert immár vén és nehéz ember vala. És õ negyven esztendeig ítélt Izráel felett.
19És az õ menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az õ ipa és férje meghalának, térdre esék és szûle, mert a fájdalmak meglepték.
20És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de õ nem felelt és nem figyelt arra.
21És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izráel dicsõsége", mert elvétetett az Isten ládája, és az õ ipa és az õ férje.
22És monda ismét: Oda van Izráel dicsõsége, mert elvétetett az Isten ládája.