János harmadik

Fejezet: 1


Fejezet 1

1 A presbiter a szeretett Gájusnak, a kit én igazán szeretek.
2
Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek.
3
Mert felettébb örültem, a mikor atyafiak jöttek és bizonyságot tettek a te igazságodról, úgy, a mint te az igazságban jársz.
4
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.
5
Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, a mit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel,
6
A kik bizonyságot tettek a te szeretetedrõl a gyülekezet elõtt; a kiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra.
7
Mert az õ nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól;
8
Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban.
9
Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, a ki elsõséget kíván közöttük, nem fogad el minket.
10
Ezért, ha odamegyek, felemlítem az õ dolgait, a melyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sõt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és a kik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.
11
Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentõl van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.
12
Demeter mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is; de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.
13
Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked:
14 Hanem reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged és szemtõl szembe beszélhetünk. (1:15) Békesség néked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd a barátainkat név szerint.